Titkok rólunk..

T.E. online

Támogatóink




kezdi.info E-mail
2012. október 26. péntek, 20:02

2012.11.02.

A Hatvannégy vármegye ifjúsági mozgalom (HVIM) szervezésében november 2.-án, pénteken este  20 órától a Szikla Panzióban (Ady Endre út 40., hátsó terem) csap a húrok közé a 20 éves Titkolt Ellenállás zenekar. Fellépnek még az Óbudai Fiúk Meg A Ramon és  OI-Kor zenekarok. A belépő 15 lej.  Ízelítőnek megkértük a Titkolt Ellenállás frontemberét, Kima Norbertet, hogy válaszoljon pár kérdésünkre.


Mikor és milyen céllal alakult a zenekar ? Mi volt akkor a kitűzött cél ?

1993  november 23-án volt az első hivatalos próba. A „rendszerváltás” után voltunk, de az már tisztán látszódott az új „demokratikus” kormány intézkedésein, hogy nem jó irányba terelik az ország szekerét. Ezért egyértelművé vált számunkra, hogy az igazság mellett és az ország és népünk érdekében emeljük fel hangunkat a zenénkben is. Mivel akkoriban már tagjai voltunk egy erős skinhead mozgalomnak, ezért egyenes volt az út, hogy ebben a műfajban akarunk zenélni.


Az idén voltatok Székelyföldön a Székely Szigeten hogyan éreztétek magatokat ? Milyen volt az erdélyi közönség?

Székelyföldre mindig felemelő érzés menni és játszani egyaránt. Mi alföldi srácok különösen nem tudunk betelni a természet szépségeivel.
A IV. Székely Sziget újonnan választott helyszíne is ezek közé tartozik (nagyon jó választás volt).
A közönség most is hozta a tőle megszokott formáját és a villanytrafó kigyulladása miatti, közel két órás csúszást is kivárta, hogy a zenekarral együtt bulizhasson. Ezt a kis malőrt a szervezők hatékonyan megoldották.
Nagyon jól éreztük magunkat ismét, 2006. óta minden évben játszottunk Erdélyországban és mindig tartogat számunkra újdonságokat.


Novemberi hónapban két Székelyföldi városban koncerteztek, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen milyen érzés elszakított területen zenélni?

Ez mindig felemelő! Erdélyben, azon belül is Székelyudvarhelyen, a központban, mindig úgy érezzük , mintha csonkaország terültén koncerteznénk, semmi nem utal a megszállókra. Minden tiszteletünk az erdélyi magyaroké, hogy ezt a bástyát ilyen szinten meg tudták védeni és őrizni 1920. óta!

Nekünk még más elszakított területen sajnos nem valósulhatott meg fellépésünk (a hatóságok buzgósága miatt!).


Számíthatnak-e a rajongók a közel jövőben új albumra?

Igen, gőzerővel dolgozunk a jövőre megjelenő, 20 éves, jubileumi lemezünkön, ami egy DVD melléklettel fog megjelenni a 2013. november 15-én Budapesten megrendezésre kerülő születésnapi koncertünkön , amit az akkor 30 éves OI-KOR zenekar társaságában ünneplünk és a magyar Skinhead mozgalom megalakulásának 30. évfordulóját is ekkor tartjuk számos vendéggel, ahová Erdélyországból is várunk mindenkit szeretettel!


Mit üzensz a Székelyföldi rajongóknak?

Mindenkit szeretettel várunk koncertjeinkre 2012. november 2-án, pénteken Kézdivásárhelyen, november 3-án, szombaton Székelyudvarhelyen!

Kitartás, üdv: Norbi, T.E. zenekar

 

Forrás: kezdi.info

 

Online látogatók

Oldalainkat 33 vendég böngészi

Statisztika

Tartalom találatai : 2257804

YouTube csatornánk