Titkok rólunk..

T.E. online

Támogatóink




A TÖRTÉNET VÉGE - AZ UTOLSÓ TITKOLT ELLENÁLLÁS LEMEZRŐL E-mail
2016. február 03. szerda, 21:18
A tavaly november 14-ei Cseresznye György emlék- és Titkolt Ellenállás búcsúkoncertre jelent meg a zenekar frontemberének munkássága előtti tisztelgés és bemutatás céljából Gyurimester Memorial címmel egy válogatás kiadvány.
Mint minden ilyen jellegű összeállítás esetében, elsőre most is szubjektívnek tekinthető a dalok korongra szelektálása, talán annyi könnyebbség lehetett a szerkesztés során, hogy kizárólag a csak Gyurival készült kiadványokról, tehát a 2000 és 2013 közötti érában megjelent T.E. albumokról kellett két-két szerzeményt kiválasztani erre a CD-re. Így történhetett meg, hogy a zenekar a legemblematikusabb himnuszát, a Kitartást kénytelen volt beáldozni, de például a Hoth páncélosai, a Más vagy!, vagy a Tigris itt is szerepel. Összehasonlítva a tíz és húsz éves jubileumi válogatásokkal ezt az újat, elégedetten konstatálhatjuk, hogy a mostani 18 számnak csak majd’ a fele van átfedésben az azokon kiadottakkal, de a legnagyobb dobás a lemezen – és emiatt válik igazán kihagyhatatlan kuriózummá –, hogy helyet kapott rajta két, eddig még sehol nem publikált felvétel is. Nevezetesen a Fals Cairó-jának egy izmos, bravúrosan metálosított verziója, és a Z.E.F. Magyarország… című, szintén eredményesen titkoltosított feldolgozása, amelyek olyan jól sikerültek, hogy valóban vétek lett volna, ha továbbra is a fiókban porosodnak.
 
Az egységes hangképet kapott anyag az emlékezés, tiszteletadás mellett ahhoz is tökéletesen megfelel, hogy újfent rácsodálkozzunk Gyurimester különböző zenei stílusokon átívelő – az évek során időnként hol a hardcore felé hajló, másszor inkább a thrashes elemeket előnyben részesítő, éppen aktuális dalcsokor feléneklésekor –, izgalmas és egyéni orgánumán előadott énektechnikájára, szinte utánozhatatlan szövegritmizálására. 
 
Hogy ki volt a kiadvány megszületésének ötletadója, a szakemberek mennyire nyúltak a szerzeményekbe a Denevér Hangstúdiós munkák során, milyen albumhoz készültek anno a feldolgozás dalok, valamint, hogy egy rendes kiadóval a hátuk mögött miért van mégis Titkolt Records logó és felirat a borítón, ezeket Kima Norbert zenekarvezető, dobos a tavaly ősz végi interjúban – többek között – már elmesélte. 
 
 
A külcsín a csapattól megszokott (és ha szabad ilyet mondani, el is várt) magas színvonalú: digipack tok, aranyozott betűkiemelés a frontoldalon, és kilencfelé hajtható (egyik oldalán egy posztert, a másik oldalán egy fotómontázzsal kiegészített baráti, bajtársi visszaemlékezést tartalmazó szöveges) booklet.
 
Gyuri pótolhatatlan, hatalmas az űr, ami utána maradt. Nem csak a nemzeti oldal, hanem az egész hazai metal színtér egy rendkívül karizmatikus, csupaszív, és egy egészséges kópésággal megáldott rock and roll arcot vesztett el a 2014 nyarán bekövetkezett értelmetlen halálával. A Titkolt pedig hiányozni fog. Maradnak a személyes emlékek, élmények, lemezek, DVD-k… Mert, ahogy a zenekar üzeni: A történet lezárult!
 

Online látogatók

Oldalainkat 19 vendég böngészi

Statisztika

Tartalom találatai : 2261741

YouTube csatornánk