Zenekar

A zenekar története

1993.- a megalakulás
A zenekart 1993. november 23.-án, Békés városában Kima Norbi, Mondrucz Jani, Köpe Szilárd és Prágai Enrico alapította meg. Lelkesen készültünk, azonnal lemezt akartunk készíteni és gyártottuk is rendesen a számokat. A mondanivalónk nem volt kérdéses. A hangszerposztokat így foglaltuk el: Mondrucz János -ének, Köpe Szilárd -basszusgitár, Prágai Enrico -szólógitár, Kima Norbert -dob.

1994.- a nagy nap
Az elsõ koncertünk napja január 14., helye: Békés CSMK (Csemõi Mûv. Központ). Az együttes a következõ vendégbandákkal bulizott együtt: Hyde Park, Wanted, Intim-skinteam, OI-Kor. Ebben az évben már megtörtént az elsõ zenészváltás: tavasszal gitáros csere történt, Prágai Enrico helyére Kis Jani került. Ezután további koncertek, majd május környékén készülõdés az elsõ hangfelvételre. Augusztusban a békéscsabai Stúdió21-be vonult be a zenekar, ahol Baranyai János hangmérnökkel 24(!) óra alatt rögzítve lett 11 szám. A hanganyag a Mindent Vissza címû kazettán jelent meg szerzõi kiadásban novemberben, elõször a zenekar terjesztésében, majd a Rock Land Bt. (ma RockWord Bt.) segítségével. A stúdió után próbák, koncertek. További tagcserék történtek: októberben kivált Kis János -gitár, Köpe Szilárd -basszusgitár és november 10-én beszállt Balog Ádám -basszusgitár, vendégzenészként. Mondrucz Jani a mikrofonja alá gitárt akasztott a nyakába. Az egyéves születésnapi koncertet már ebben a felállásban ünnepelte a zenekar november 19-én Békésen a CSMK-ban. Ebben az évben14 koncertet adtunk .

1995.- második album
Próbákkal kezdõdik az év, majd februártól koncertek. Ez év elején is történtek a tagcserék: kivált Balog Ádám vendégzenészünk és február 6-án Farkas Krisztián -basszusgitár került a helyére, illetve februártól-májusig Bányai Ágnes -énekes mint koncertvendég. Nyár elején elkezdõdött a következõ lemez anyagának összerakása, izzasztó próbái, majd felkészülés a stúdiómunkákra. Augusztus 1-én bevonulás a budapesti Bikini stúdióba, ahol a Forró a levegõ címû második demo került rögzítésre Németh Alajos hangmérnök segítségével. A kazettán 10 dal hallható, plusz egy koncertfelvétel, mely 1994. május 14-én készült a békési CSMK-ban. Terjesztõ: Agaba Bt. és a zenekar. 15 koncert az évben.

1996.- most nincs új lemez
Új év, próbák, tagcserék. De a zenekar még mindig nyomul. Kivált: februárban Mondrucz Jani -ének, gitár és április 1-én visszatért a zenekarba Prágai Enrico -gitár és Raspotnik Ferenc -ének, augusztus 31-én kivált: Farkas Krisztián -basszusgitár, szeptember 4-én beszállt: Köpe Szilárd -basszus. Szeptembertõl elkezdõdött
A “hatalom” emberei lemez hanganyagának az összerakása. 10 koncert az évben.

1997.- A zkr. elsõ CD-je
Július 23-tól augusztus 10-ig Bikini stúdió, lemezfelvétel. Ekkor készült A “hatalom” emberei album, melyet Vedres Joe hangmérnökölt. A kazettára 10 számot, a CD-re 11-et tervezett a zenekar. A CD-t a holland Nordisc kiadó adta ki, Robert Brauwer vezetésével. A kazit a RockWorld Bt. és a zenekar terjesztette. A felvételek után szinte azonnal zenészváltás következett be: augusztus 11-én a basszusgitár poszton Köpe Szilárdot felváltotta Farkas Krisztián, illetve belépett Perényi Erzsébet billentyûn, mint koncertvendég. Két számmal felkerült a zenekar. A We Will Never Die címû nemzetközi válogatás albumra. 13 koncert az évben.

1998.- 5 éves a zenekar
5 éves születésnapi koncert és A “hatalom” emberei lemezbemutató: Budapest 1998. október. 23. Viking klub. A koncert vendégei voltak: a Magna Hungária, a Hunnia és az Új Hajnal zenekarok. December 4-5-én elkezdõdnek az elõkészületek az elsõ videóklip forgatásához. Újjabb tagcserék: február végén kivált Prágai Enrico -gitár, március 20-án visszatért a zenekarba Mondrucz János -gitár. 4 koncert az évben.

1999.- az elsõ videóklip
Január: videoklip forgatás (Kitartás). Február: videoklip megjelenés /Magyar ATV, Budapest TV, MSat, helyi kábel TV-k/. Április: videoklip betiltás. Februártól koncertek, és a Feltámadás album számainak összerakása, majd októberben Bikini stúdió, ahol Németh Alajos hangmérnökletével elkészül az album. A kazettára 10 szám, a CD-re 11 szám kerül föl. Zenészváltozások: november 6-án Raspotnik Ferenc távozott a zenekarból, október 28-án a zenekar tagja lett Halász Krisztina -ének.

2000.- új album
Február: A Feltámadás kazetta megjelenése. Az év elsõ felében énekes hiány miatt koncertleállásra kényszerült a zenekar. …És megérkezik a zenekarba az az énekes, aki a mai napig is oszlopos tagja a bandának: június 7-töl a zenekar tagja Cseresznye György, július – augusztus hóban Juhász György -billentyûn vendégeskedik a koncerteken. Második félévtõl beindul a koncertezés, az év végéig 7 bulira futja. Rendõrségi attrocitás miatt betiltják a szekszárdi koncertet.

2001.- az 5. lemez
Ez az év tagcserékkel kezdõdik: január hóban kivált Farkas Krisztián, beszállt Szûcs Márton -basszusgitár, márciusban kivált még Halász Kriszta -ének. Elõkészületek az ötödik lemezfelvételhez. Októberben a békéscsabai Song-Song stúdióban rögzíti a zenekar a Velünk Vagy Ellenünk hanganyagát, melyen a hangmérnök Baranyai János volt. December 8-án a lemez megjelenése. 22 koncertet adott ebben az évben a zenekar.

2002.- 2. és a 3. videóklip
Februártól koncertek. Március 17-én az Eszköz videoklipjének forgatása. Március 23-án Velünk Vagy Ellenünk lemezbemutató koncert volt Budapesten a MegaPub-ban. Áprilisban videoklip megjelenés /Viva+, Satelit, Budapest TV/. Ebben az évben alakult ki a zenekar mai felállása: július 28-án kivált Mondrucz Jani, további változás: július 1-töl Szûcs Márton átnyergelt gitárra, július 4-én beszállt Farkas Krisztián -basszus. Augusztusban az Élj a mának címû videoklip forgatása és megjelenése /Viva+/ amit a mûsorról késõbb le is vettek. Õsztöl a zenekar elkezd felkészülni A tíz éves válogatás anyagára. 15 koncert az évben.

2003.- 10 éves a zenekar!
Folytatódott a 10 éves anyag gyûjtése (fotók, interjúk stb.), az internetes oldal elkészítése, az évek során felhalmozódott képanyag vágása és összerakása. Február elsejével a békéscsabai Song-Song stúdióban elkezdõdött a Tíz Év album felvétele, melyet március 15-ig rögzített a zenakar. Az anyag hangmérnöke ismét Baranyai János. Március végétõl koncertek. Az év végi születésnapi bulinkat megvétózta a Z.O.G., de a Fehér Karácsonyon (dec.27.) bepótoltuk.

2004.- Újabb 10 év elõttünk…
Ebben az évben 24 bulit nyomtunk hazán területén. Egy számmal (Europe Awake) felkerültünk a Tribute To Skrewdriver – Vol. 1. nemzetközi válogatás lemezre. Év elejétõl elkezdõdtek az új lemez munkálatai, melynek a kiadása a sok koncertezés miatt átcsúszott 2005-re.

2005.- A kiadványok éve
Az év elsõ felében a koncerteket kicsit hanyagolnunk kellett, mert két német válogatás lemezre is felkértek bennünket 2 magyar és 2 angol nyelvû számmal, melynek próbái, stúdió munkálatai folytak. A történetnek nincs vége, mert egy Split CD-n is szerepelünk 7 számmal (4 angol és 3 magyar nyelven). Egy audio koncert lemezen (Mezõberény, Véres Kard rendezvény 2004 november) és egy DVD koncertlemezen is szerepelünk, amely 2004 decemberében került rögzítésre Budapesten a Kis Olimpiában, ahol fellépett a Mistreat is. Közben az új lemez összerakása is folyamatban volt, amelynek rögzítése augusztus-szeptemberben történt meg. Új videóklip (már a negyedik) forgatása: augusztus eleje, mely egy-két rockzenei mûsorban látható is lesz. Az új 14 számos lemezünket multimédiásra terveztük és ez a klip is rákerült. A koncertek az év második felétõl beindultak, kb. 12-15 bulit nyomtunk. Az új lemezünk december 12-én jelent meg, “Így létezem” címmel. Az év utolsó koncertje Nógrádsápon volt a Fehér Karácsonyon.

2006.– A forradalom éve
Ez év a koncertek jegyében telt el. A zenekar túl van közel 30 fellépésen, ebben külföldi bulik is voltak, mint pl.: Németország, Csehország, Erdélyország, illetve a csonka-Magyarországon is számos helyszínen megjelent a zenekar. Erdélyben, Székelyudvarhelyen elõször járt a banda, és nagyon szíves fogadtatás várt bennünket, aminek különösen örültünk. A kiváló helyi specialitások (étel, ital), a lenyûgözõ táj szépsége, és az emberek Magyarság tudata nagyon meghatott bennünket. A koncert is nagyon jól sikerült, a 20 éves születésnapját ünneplõ Egészséges Fejbõrrel közösen fergeteges partit adtunk.
De az év nem múlt el új lemez nélkül, mert december 9.-én napvilágot látott a Gyanús Dolgok címû 4 számos limitált példányszámú multimédiás kislemez, amely a zenekar elsõ maxi CD-je. Reméljük jövõre is sok helyen találkozhatunk közönségünkkel.

2007.- A fesztiválok éve
Az elõzõ évhez hasonlóan 30 koncerten játszottunk, az összes jelentõsebb hazai nemzeti fesztiválra is meghívást kaptunk. Nagyon jó fogadtatást kapott a zenekar Közönségétõl a debütáló Magyar Szigeti fellépésen. A III. Turul Fesztivál, a II. MÖM Tábor, az I. Csaba Királyfi Fesztivál, valamint a már hagyománnyá vált egri Nemzeti Rock hétvége, mind sikeresnek tudható, legfontosabb mércénk, a Közönségünk visszajelzései és részvétele alapján! Az év 4. negyedében megkeztük a 15 éves lemezünk elõkészületeit.

2008.- XV éves a zenekar
Sok újdonságot hozott a 2008-as év a T.E.életében. Mindamellett, hogy nagyon sok koncerten túl van a banda, egy 15 számos új, jubileumi lemezzel is elõrukkolt a Még Mindig Ugyanaz címmel ami nagyon szép számban fogyott. Pár hónappal késõbb a zenekar újrakiadásban megjelentette az 1997-es A”hatalom”emberei címû lemezét, ami anno a holland Nordisc Records gondozásában jelent meg CD-n elõször. A csapat a “Remény” Háza jótékonysági válogatás lemezre is rögzített egy feldolgozást, amit a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom fog megjelentetni. A november 15-i jubileumi koncert is nagy sikert aratott. Ez a koncert több kameraállásból rögzítve lett ami a tervek szerint 2009 tavaszára DVD formában fog megjelenni. Sikeres évet tudhatunk magunk mögött!

2009.- Jubileumi DVD
Májusban jelent meg a 15 éves születésnapi koncert dupla korongos DVD-je, a 25. születésnapját ünneplõ OI-KOR zenekarral közös kiadásban! A zenekartól megszokott minõségben, ami hat kameraállás, 24sávra rögzített professzionális hangfelvétel, videoklipek, fotóalbumok, interjúk sokasága mindkét zenekar részérõl. Összesen több, mint öt óra mûsoridõ, a zenekartól már jól megszokott mindenki számára elérhetõ áron.Ebben az évben is sok sikeres koncertet tudhatunk magunk mögött! Annyit még elárulunk, hogy az év végén elkezdtük 10. nagylemezünk munkálatait és a hozzá tartozó extra meglepetés kiadvány elõkészületeit.

2010.- A változások éve
2010.a változások éve a zenekar életében. Az új évet rögtön tagcserével kezdtük. Turbucz Endre basszusgitárostól megvált a zenekar és helyére érkezett Farkas Krisztián, aki a zenekar basszusgitárosa volt 1995-ben is, kisebb-nagyobb megszakításokkal napjainkig. Elkezdődtek a próbák, de a koncertek csak áprilisban indultak be. Közben márciusban Szűcs Márton szólógitáros bejelentette a zenekarból való távozását, utolsó koncertje május 15-én volt Balmazújvárosban. Helyét régi tervünk alapján két gitáros vette át, Tóth Gábor és Petri László. Mindenketten szólógitáros pozíciót töltenek be a zenekarban. Nagyon fiatal és szemtelenül tehetséges srácok, Gabi (17), Laci (20). Június 5-én álltak először színpadra Budapesten a Városligetben a Trianoni emlékkoncerten, 5000 ember előtt debütáltak, mély vízbe dobtuk őket. Beindult a megújult T.E. és koncertezik. Közben az új lemez dalainak próbái is folyamatosan zajlanak, 2010. júniusában a szolnoki Denevér stúdióban rögzítésre kerülnek. 10 vadonatúj szerzemény kap helyet a multimédiás korongon, melyet még Szűcs Márton gitárossal rögzítettünk. 10. sorlemezünk A harc folytatódik címmel október 23-án jelenik meg, forradalmi hangulatot idézve. A zenekar életében a legkiforrottabb album a szakmai és rajongói visszajelzések alapján. A lemez professzionális hangzásában megmutatkozik a stúdióváltás. Már készülünk a 2011. április 23-án megrendezésre kerülő , budapesti lemezbemutató nagykoncertnkre, ahol még Marci is a húrok közé csap! A két srác is beilleszkedett és otthonosan mozognak a csapatban. Mozgalmas, de annál jobb évet tudhatunk magunk mögött, tagcserék, úl lemez, 9 hónap alatt 30 koncert.

2011.- Nagykorúvá válás
A zenekar az évet komoly felkészüléssel kezdte, mert az első koncert a Harc folytatódik lemezbemutató nagykoncert volt, ami április 23-án, Budapesten, a Diesel klubban került megrendezésre. A repertoárban felcsendülő új dalokat még Szűcs Márton exgitárossal adtuk elő. Az év további része koncertekkel telt. Ismét meghódítottunk jónéhány, eddig részünkről még érintetlen várost is, többek közt Szejkefürdőt, ahol a székelyföldi Rockmaratonra kaptunk meghívást. Mindezek mellett a zenekar új felállásában megkezdtük az új dalok munkálatait, július hónapban a szolnoki Denevér Hangstúdióban rögzítettük. Zenekarunk idén októberben ünnepelte 18. születésnapját, melyre négy vadonatúj T.E. számból álló, limitált példányszámban egyenként sorszámozott, 500db multimédiás Maxi lemezt – 18. címmel – jelentetett meg. Mivel most hazai pályán ünnepeltünk, a CD megjelenése is a békéscsabai születésnapi koncert napja volt. A csapat egy nagyszabású őszi-téli turnén vett részt, ami az Él még a magyar! Hírvivő koncertsorozat volt. Két kultikus zenekar – OI-KOR, Fejbőr – társaságában október 15-december 30-ig megfordultunk a teljes csonkahon területén.

2012.- Töretlenül előre!
A zenekar a már megszokott módon márciusban kezdett el koncertezni. Sok helyen megfordultunk az év folyamán is, még mindig nagy érdeklődés övezte koncertjeinket. Nyártól a koncertezés mellett elkezdtük a jövőre esedékes 20 éves lemez dalvázlatainak próbáit, amin több, mint fél évig dolgoztunk és gyűjtöttük össze a jobbnál jobb zenei ötleteket, amiből ki tudjuk majd válogatni azokat a dalokat, melyek érdemesek lesznek arra, hogy a zenekar jubileumi lemezére felkerüljenek. A folyamatos koncertezés mellett ezév nyarán egynapos stúdió munkára is beköltöztünk a szolnoki Denevér stúdióba. A BHS kiadótól felkérést kaptunk egy megjelenő Archívum válogatás lemezre, amire egy szabadon választott Archívum dalt rögzítettünk „Titkolt felfogásban”. Az év hátralévő részét a koncerteknek szenteltük, illetve az új lemez dalait próbáltuk.

2013.- Két évtized…
A 2013-as év teljes egészében a jubileum jegyében zajlott. Már az előző esztendőben elkezdtük a 20 éves lemezünk dalvázlatait összerakni. Elég nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen erre az új lemezünkre 20 dalt rögzítettünk, fele-fele arányban régi dalok új köntösben, a lemez másik felén pedig teljesen új dalok hallhatók. A zenekar eddig megjelent 12 albuma közül ez az első, ami digipack kivitelben jelent meg, ezzel is jubileumunk színvonalát emelve. Az év összes koncertje is a 20. év jegyében zajlott! A lemezen kívül a Magyar Harcos ruházat jóvoltából megjelent két különböző mintájú jubileumi póló, egy galléros és egy kereknyakú kivitelben. Ebben az évben két videoklip is napvilágot látott tőlünk, az egyik a lemez felvételei közben rögzített stúdiómunkálataiból összevágott, 1956-nak és a 2006-os eseményeknek emléket állító 06.10.23. című dalunk. A másik klip pedig egy rendezett video, amely a Két évtized című szerzeményünkre készült. A film gerincét a pósteleki kastélyromnál forgattuk és a zenekar archív felvételeivel kiegészítve az elmúlt 20 évet mutatja be 4 és fél percben. Az idén is körbejártuk kis hazánkat, illetve Erdélyben is tiszteletünket tettük. Az év végén pedig egy nagyszabású koncerttel ünnepeltük meg Budapesten a Club 202-ben a 30. éves OI-Kor, a 20. éves Titkolt Ellenállás és a Magyar Skinhead mozgalom 30. születésnapját. Hatalmas sikerrel és teltházzal zártuk az estét! Nagysikerű és eredményes évet tudhatunk magunk mögött!

2014.- Gyász…
Az idei év tavaszától ismét elindult a zenekar koncertezni szerte az országban! Sajnos az idei turnénkat egy borzalmas baleset szakította meg, ahol elveszítettük szeretett barátunkat és énekesünket, Gyurit. Ez volt július 10-e csütörtök délután 13:00! Ez megpecsételte zenekarunk további sorsát, ezt most már bátran kijelenthetjük! Július 25-dikén pénteken pontban déli 12:00-kor végső búcsút vettünk kedves barátunktól a debreceni köztemetőben rengeteg rajongóval együtt. Egész nyáron és ősszel a nemzeti zenekarok és fesztiválok, egyéb más zenekarok koncertjein is megemlékeztek Gyuriról és közel 40 média közölte le a halál hírét és a temetés időpontját is. A zenekar egész nyáron és ősszel hallgatott, leghamarabb december 13-án hallattunk magunkról a debreceni, Cseresznye Gyurinak rendezett helyi emlékkoncerten. Ott álltunk először nyilvánosság elé és beszéltünk a zenekar jövőbeli terveiről, ha egyáltalán ezt tervnek lehet nevezni! A közönség hatalmas szeretettel fogadta Norbit, amikor felment a színpadra és elmondta beszédjét, szem nem maradt szárazon! Majd beült a dobok mögé legjobb barátjának a kedvenc dalait eldobolni! A koncertet telt házzal zártuk és egy jelentős összeget tudtunk átadni Gyuri édesanyjának támogatásul. A rendezvényen felléptek: Irredenta, Vádló Bitófák, Egészséges Fejbőr, amit ezúton is köszönünk nekik, hogy önzetlenül segítettek a támogatás sikeréért. Ami hátra maradt az egy nagyszabású Cseresznye György (Gyurimester) emlékkoncert, ami egyben a Titkolt Ellenállás zenekar búcsúkoncertje is lesz, ami 2015. november 14-én, szombaton kerül megrendezésre Budapesten a Club 202-ben! Mindenkit nagy szeretettel vár a zenekar 4 tagja Norbi, Krisztián, Gabi, Roland!

2015.- Végső búcsú
November 14-én eljött az egyáltalán nem várt pillanat. Gyurimester emlékkoncert és T.E. búcsúkoncert Budapesten a Club 202-ben. Erre az alkalomra jelent meg a Gyurimester Memorial CD is, melyen barátunk kedvenc dalait válogattuk össze. Az igényes albumhoz mellékeltünk egy posztert is. Célunk a lemezzel Gyurimester munkásságának, szeretetének továbbadása, megörökítése az utókornak, tiszteletadás, főhajtás.
A több, mint egy év készülődés, temérdek vendégzenésszel próbálva, egyeztetéssel, utazással telt. A telt házas koncert egy igazi érzelmi hullámvasút volt. Közel tíz országból érkeztek rajongóink! Örültünk a baráti összefogásnak, hogy újra színpadon lehetünk együtt, de legbelül tudtuk és éreztük, hogy ez az “utolsó roham”. A 3 órás műsoridő hamar lepörgött, és a végén megszólalt a búcsúdal, melyet kimondottan erre az alkalomra komponáltunk. A dal végén Norbi kettétörte a hatalmas T.E. pajzsot, ezzel szimbolizálva, hogy a zenekartól is elbúcsúzunk. Együtt könnyezett rajongó és zenész, háttérmunkás, személyzet mindenki. Így telt el az utolsó Titkolt Ellenállás koncert a vendégeinkkel. Az eseményt rögzítettük, és 2017-ben egy tripla DVD formájában jelentetjük meg.

A történet lezárul 1993-2015.

2017.- Búcsúkiadvány
Majdnem napra pontosan a búcsúkoncert után két évvel megjelent a rengeteg munkaórát rejtő tripla lemezes Utolsó Roham DVD. A lemezeken megtalálható a 2013-as 20 éves születésnapi nagy koncertünk, még Gyurival. A következőn pedig már a barátunk nélküli emlék- és búcsúkoncert 2015-ből. A harmadik DVD pedig egy 2 órás különleges interjúfilm, melyben megszólalnak a zenekar tagjain kívül további zenészek, barátok.

2021.- Tribute lemez
Különleges, eddig sosem látott kiadvánnyal bővült a repertoár a Fehér Törvény által. Elkészítették az első T.E. Tribute Lemezt, “A Mi Keresztünk” címmel. A lemezen 11 darab Titkolt dal került újragondolásra. Ezúton is köszönjük a megtiszteltetést.